2010. augusztus 31., kedd
Exkluzív Interjú Ninával
Mikor láttalak téged a PaleyFesten Los Angelesben a két fiúval, Paul Wesley-vel és Ian Somerhalder-rel, úgy látszott, hogy a velük lévő kapcsolatot nagyon erős.
Nina: Nagyon, nagyon közel állunk egymáshoz, szinte egy családdá váltunk, és nagyon sokat lógunk együtt a munkánk miatt is. Ez is egy módja, hogy remek barátságokat köss – megismerd a körülötted lévő embereket. Szerencsére olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik nem csak, hogy tehetségesek, profik és sikeresek ,de emellett mégsem szálltak el maguktól.
Hogyan jött az ötlet, hogy eljátszd Elena szerepét?
Nina: Egy Degrassi nevezetű sorozatban játszottam előtte. Kanadában forgattunk, szóval eldöntöttem, hogy kipróbálom magamat egy évig benne. A Vampire Diaries volt az első meghallgatásom miután Los Angelesbe jöttem. Elmentem, tetszettem nekik, de visszamentem Kanadába, hogy leforgassuk a Chloe című filmet, ami most megy a mozikban. Eközben felhívtak LA-ből, hogy szeretnének kipróbálni és menjek vissza, ezt meg is tettem. A stúdió előtt kellett megmutatnom mit tudok, a rendezők és a producerek előtt. Nagyon hosszú volt az egész, aztán pedig csináltunk egy próbafelvételt. Teljesen idegtépő volt az egész. Képzeljétek el, hogy van egy ember aki csak téged néz és kielemzi minden egyes pillanatodat. De így egy évvel később, teljes mértékben megérte.
Kevin Williamson rámutatott arra, hogy a Vámpírnaplók eltér az Alkonyat című filmtől, mivel itt a városra is koncentrálnak, ellentétben az Alkonyattal, ahol csak néhány karakterre.
Nina: Igen, a sorozat magában foglalja a várost is, ahogy a többi karaktert is, és nagyon fontos, hogy ez is fejlődjön a történettel, mivel rengeteg vámpír tért vissza a városba. A tény az, hogy ők itt éltek, és a városi történelem, és az emberi kapcsolatok, az ami itt történt mind kapcsolatban áll a várossal. Itt vannak a boszorkányok és még más dolgok is. Az utóbbi pár epizód elég intenzívre sikerült. Elég őrült.
Elena és Damon között kezdett kialakulni valamiféle szexuális vonzzás. Hogyan hat erre az, hogy kiderült Damon változtatta át ELena anyját?
Nina: Jelenleg Elena szeirntem utálja Damont. Ki nem állhatja. Megtudja, hogy Damon az anyját vagy vámpírrá változtatta, vagy megölte. Ez őrültség. De a lényeg, hogy Elena az a fajta személy, aki mindenkiben próbálja a jót keresni. Elena nagyon gyűlöli, és ki nem állhatja őt, de rájön, hogy benne is vannak jó dolgok, és ez az amiért kialakul ez a barátság. És ez a barátság állandóan fejlődik, mert együtt érez Damonnal, mert végülis minden amit tesz, Katherine miatt van. Igen, van valami feszültség köztük. Nem tudom, hogy ez szexuális, vagy milyen. De majd meglátjuk, hogy az írók mi mellett döntenek, és ez tesz e valamilyen kárt az Elena és Stefan kapcsolatában. Lehet, hogy nem. Majd meglátjuk.
Hogyan jellemeznéd Elenát a jelenlegi állás szerint?
Nina: Csak most jöttünk rá ki is az igazi anyám, és rájöttünk arra is, hogy életben van valahol máshol, de nem akarja, hogy keressem. Szóval Elenának van ez a konfliktusa és próbálja megoldani. Azt hitte, hogy a szülei meghaltak, és tényleg. De aztán rájött, hogy mégsem, mert az igazi szülei élnek és virulnak. És a tény, hogy az anyja nem akarta őt, még csak találkozni sem akart vele, az nagyon elhagyatottá teszi őt. De úgy gondolom, hogy nem fogja feladni ilyen könnyen. Elena nem olyasfajta aki csak úgy feladja. Tovább fog harcolni. Próbálja az életét kordában tartani, és megpróbál normális életet élni ebben a természetfeletti kis városban. Bár most, hogy a sír nyitva van, és rengeteg vámpír rohangál kint, az óriási veszélyt jelent mindenki számára. De egyelőre megpróbál ebből kimaradni. De kitudja mennyire lesz sikeres? Talán nem nagyon, mivel a múltja nem engedi. Mindig is vámpírok között lesz [Nevet]
Hogyan képzeled el a kapcsolatát Elenának és Stefannak, tudva hogy a sorozat folytatódni fog még jó pár éven át(remélhetőleg)?
Nina: Minden Kevin Williamson-on és Julie Plec-ken múlik, akik egy hihetetlen írói csapatot alkotnak.
A visszatekintős részekben egy teljesen más városi jelleget ismerhettünk meg, és egy másik karaktert, Katherinte-t. Színészként milyen számodra ez?
Nina: Szeretek két ennyire eltérő karaktert játszani. Különösen azért, mert Katherine annyira önző és narcisztikus – ellentétben velem, legalábbis remélem. Tehát ez tényleg egy kihívás számomra és nagyon érdekes is. De szerintem a fűző, a jelmezek és minden más nagyon sokat segít, és pluszt ad a karakterembe. Amint felveszem a ruhát, úgy érzem egy teljesen más személyiség vagyok, és a smink és a haj csak tetőzi ezt. Úgy érzem, hogy kicsit megváltoztam. És ez nagyon szórakoztató.
Olvastad már a könyveket? És ha igen, van valami, amit szívesen látnál a következő évadban?
Nina: A könyvek nagyon nagy segítséget nyújtottak ahhoz ahol most mi vagyunk. Mert van néhány dolog,amit nem tudsz megcsinálni, vagy nem tudod úgy átvinni a képernyőre, ahogy az megszületett az olvasók képzeletében. Persze minden ember máshogy képzeli a dolgokat. Szóval nehéz úgy csinálni, hogy mindenkinek örömet tudjunk szerezni. Azt szeretnénk, hogy az olvasók is boldogok legyenek, és meggyőződjenek arról, hogy odafigyelünk arra, amit L.J. Smith megálmodott, és valóban próbáljuk átvinni a képernyőre ezt. De a sorozat mégis más, mint a könyv. Megváltoztattunk néhány dolgot. Például a könyvekben Elena egy népszerű, méhkirálynő féle lány, nagyjából, mint Katherine. De én akartam, hogy ez más legyen, és akartam, hogy kézzel fogható legyen a különbség Katheinre és Elena között. Változtattunk például olyat is, hogy Mr. Tannernek a könyv szerint a Halloweeni éjszakán kellett volna meghalnia. Ezt arra használtuk, hogy jelezzük szabadon formálhatjuk a történéseket. De még mindig jelentősen ösztönöz minket a könyv, csak bővítjük és tovább visszük különböző irányokba.
Van olyan amit különösképpen szeretnél látni Elenával kapcsolatban?
Nina: Igen, határozottan szeretném látni, hogy hogyan fejlődik a két fiúval való viszonya. És azt, hogy mikor éri el azt a pontot amikor elakarja dönteni, hogy ez a két fiú tényleg megéri e azt a szívfájdalmat, és az összes nehézséget amit jelentenek számára.
Köszönöm Nina! Legyen kellemes Nyarad!
Nina: Én is köszönöm.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése